Nagy Attila Tamás

Nagy Attila Tamás vagyok, 1982-ben születtem Miskolcon, és jelenleg Nyíregyházán élek, ahol a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórházban dolgozom. Főállásban egészségügyi fejlesztési projektekkel foglalkozom, különös tekintettel a nemzetközi együttműködésekre. Több mint 18 éves tapasztalattal rendelkezem a fejlesztéspolitikában, valamint projekt- és portfoliómenedzsment tevékenységekben, amely területeken vállalkozóként is aktívan tevékenykedem. Vállalkozásom tulajdonosaként és ügyvezetőjeként elsősorban kulturális és kreatív iparági szereplők, nonprofit civil szervezetek és társadalmi célú vállalkozások fejlesztésére összpontosítok. Foglalkozom ugyanakkor mikor-, kis és közepes méretű vállalkozások tevékenységeihez kapcsolódó projektekkel, illetve energiahatékonyságot célzó vagy vidékfejlesztési beruházásokkal is.

Munkám mellett a zene is kiemelkedő szerepet játszik az életemben. Több mint 30 éve énekelek kórusokban, énekegyüttesekben és szólistaként is egyaránt. A nyíregyházi AcapellArt Énekegyüttes alapító kontratenor énekese és ügyvezetője vagyok, valamint az AcapellArt Kulturális Egyesület elnöki pozícióját töltöm be. Az éneklés számomra nemcsak hobbi, hanem egy olyan szenvedély, amely egyesíti a gyerekkorom óta gyakorolt, kiemelkedően értékes közösségek kapuját megnyitó éneklés művészetét a helyi kulturális élet gazdagításához és nemzetközi kulturális kapcsolatok gyarapításához hozzájáruló szervezési és menedzsment technikák gyakorlati lehetőségeivel.

Két gyermekem van, Zsombor és Linett. Párom közel 20 éve dolgozik sikeres pedagógusként. Személyes és szakmai életemben egyaránt a stabilitásra és a fejlődésre törekszem. Mindezt azzal az egyre növekvő kihívással szembenézve teszem, hogy a család, az éneklés és a szakmai előrehaladás egymással egészséges egyensúlyban maradjanak.